Szilárdot egy kutyázós-vizes-pikniken ismertem meg.

Elsőre nem is inkább őt láttam, hanem egy hatalmas objektívet. (ezt hallgatni fogom még! ) Szóval, hamar kiderült, amellett, hogy vérprofi, még humora is van, nyerő páros. Azóta számos alkalommal volt szerencsém a képeihez, igazi élmény a háttérben nézni, ahogy dolgozik. Olyan lehetetlent nem ismerő fajta, ha kell, órákon át fekszik, tudod kutya fotók tekintetében, az a maximalista típus!

A látásmódja nem hagyományos, sokszor már akkor látja a képet, mikor Te még csak a jutifalatot vágod a négylábúnak.  Egy menhelyen lévő kutyusok fotózásánál lehetőségem volt dolgozni vele, valahogy minden kutyusból kihozta a karaktert, elképesztően szép és egyben megható képek születtek.

A GKSK rendezvényszervezőjeként igyekeztem “kirángatni” pár eseményre, a résztvevők legnagyobb örömére.

Saját munka.

Számomra nem volt kérdés, hogy a saját kutyáimmal való képek készítésére is őt kértem fel, sőt, Bátyámnak is ideális ajándék volt egy kutyás fotózás.  Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy szerepelhettem Gödöllő városának imázs kampányában, amihez természetesen Szilárdot nyaggattam egy újabb fotóért és szinte azonnal a segítségemre segített.

Hiszem, hogy ezek az apró dolgok nagyon fontosak manapság, hogy megmaradt olyan embernek, akire bátran rábízhatod magad… ugyan a humora néha fanyarnak tűnhet de emberségből jeles és végtelenül segítőkész, teszi mindezt azért, hogy Te is úgy érezd, a legjobb formában vagy!

Az emberek szeretnek a szakmán belül a Legjobbal dolgozni.

Jelzem, itt megtaláltátok! Bátran ajánlom Mindenkinek, legyen szó a saját kutyusoddal való fotózásról vagy akár rendezvények, céges csapatépítő tréningek, portfóliók fotózásáról!
Hupszi, még nem mondtam?

Simkó Szilárd univerzális fotós.